TRABANT BÉRLÉS

A trabant keletnémet gépkocsitípus, a VEB Sachsenring nevű cég gyártotta. 1954-ben az állami autógyárak azt a feladatot kapták, hogy gyártsanak le nagyon gyorsan egy kisautót, aminek önsúlya nem haladja meg a 600 kg-ot, négyszemélyes, 100 km-en maximum 5,5 liter benzint fogyaszt és 4000 német márkánál nem kerül többe. Az első Trabant végül csak 1957-ben készült el, de rövidesen a szocialista országok, de főleg Kelet-Németország legnépszerűbb autója lett.

34 évig gyártották a Trabantot, ez alatt az idő alatt több, mint hárommillió talált gazdára belőle. Az utolsó időkben már négyütemű autók voltak. Az alapvetően kétütemű, pisztolyváltós, benzinszintjelző nélküli Trabant a szocializmus szimbólumává vált. Nem csak egy autó, hanem egy életérzés is a Trabant: több filmet és sorozatot is készítettek erről a világról. Egy amerikai újságíró azt írta, amikor Kelet-Berlinből megnyílt az út Nyugat-Berlinbe: „A szabadság bűze töltötte be a nyugat-berlini Kurfürstendammot.”- utalva az óriási Trabantáradatra.

A trabi egy négyszemélyes "jószág", így erre foglaláskor ügyeljetek. Ha nagyobb a család / társaság, akkor van lehetőség egyszerre több trabi bérlésére. 
Illetve lehetőség van utalvány formájában is ajándékként adni a bérlést!

BÉRLÉSSEL KAPCSOLATOS FONTOS INFORMÁCIÓK

- Amennyiben hétvégi nap is beleesik a bérlési időszakba, ezesetben a minimum bérlési idő 2 nap.
1 nap = 1 naptári nap 9:00-19.00 óra között.

AJÁNDÉKUTALVÁNYKÉNT AJÁNDÉKBA IS ADHATÓ - 1 év érvényességgel!
Részletektről érdeklődjön elérhetőségeinken.

 FOGLALÁS 

  • Foglalni e-mailben lehetséges.
  • Előtte kérjük olvasd át bérlési feltételeinket, melyeket a foglalás megtételével elfogadottnak tekintünk.
  • A foglalás a bérleti díj megfizetésével válik véglegessé. 

BÉRLÉSI FELTÉTELEK, INFORMÁCIÓK:

  • Jogosítvány - A járművet Magyaroszágon érvényes jogosítvánnyal rendelkező személy veheti bérbe, melynek bemutatása kötelező a bérlés napján.
  • Személyi igazolvány, lakcímkártya - A gépjármű átvételekor érvényes személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatása kötelező.
  • Teletank - Az gépjárművet teletankkal adjuk át, és úgy is kérjük vissza.
  • Bérlési díj - A bérlési díjat egyösszegben készpénzben irodánkban vagy átutalással lehet megtéríteni előzetes egyeztetéssel e-mailben. Ennek megfizetésével válik véglegessé a foglalás! 
  • Kaució - Járművekre minden esetben kauciót kérünk készpénzben az autó átvételekor, függetlenül a bérlés időtartamától. Kaució: 50 000 Ft.
  • Tartalmazza - A bérleti díj tartalmazza a jármű felkészítését évszaknak megfelelően, felelősségbiztosítást, pest megyei matricát, alap takaírtási díjat, a kért extrák bekészítését és a gépjármű bemutatását. Napi megtehető: maximum 200 km.
  • Nem tartalmazza - A bérleti díj nem tartalmazza az üzemanyag költséget, a parkolást, és a pest megyén kivül eső fizetős utak használatát. Napi átlag 200 km felett megtett út esetén km díjat köteles fizetni a bérlő: 50 Ft/km.
  • Fizetendő - Bérleti díj és kaució minden esetben előre fizetendő.
  • Korhatár - Az autókat 21. életévét betöltött személy veheti bérbe, minimum 2 éves vezetési gyakorlattal.
  • Tilos - A gépjárműben, dohányozni, pipázni, vizipipázni, elektromos cigit szívni nem megengedett.
  • Állat - Allergia és higiéniai okok miatt - figyelve további bérlőinkre - sajnos állat/kisállat szállítása az autóban nem megengedett.
  • Takarítás - Az alap takarítást tartalmazza a bérleti díj. Viszont összekoszolt, foltozott, sározott utastér és/vagy szemét hagyása esetén 15 000 Ft felár fizetendő.
  • Kár - Minden okozott kárt a bérlő köteles megfizetni! Legyen szó kültéri vagy beltéri sérülésről.
  • Biztosítás - Gépjárműveink csak kötelező felelősségbiztosítással rendelkeznek.
  • Bírság - Minden, a gépjáművel elkövetett szabálysértés, vagy büntetés költsége a bérlőt terheli (parkolás, gyorshajtás, baleseti károkozás).
  • Autóátvétel - Ingyenes az alábbi címen: Szentendre, Ady Endre út 58/B (11-es fő út). A járműveket lehetőség van kiszállítással is bérbe venni, amennyiben kapacitásunk engedi. Ennek díjáról e-mailben tudunk információt adni a pontos helyszín tudatában.
  • Bérelhető járműveink tisztaságára és állapotára kiemelten figyelünk. Ezért minden bérlőnket arra kérünk, hogy a gépjárművet ugyanolyan állapotban hozza vissza, mint amilyenben átvette tőlünk. Amennyiben az autó átlagosnál nagyobb tisztítást igényel, vagy maradandó károsodást szenved, annak költségét a kaucióból vonjuk le.  


Foglalás

Árak

Válasszon egyet az opciók közül!*

19.900 Ft/ 3 óra
25.000 Ft/nap

Adatok

Válassza ki a kölcsönzés kezdetének időpontját*:

A választott programot/kölcsönzést ajándékutalvány formájában szeretném kérni.

Az oldalra a reCAPTCHA és Google Adatvédelmi Tájékoztatója és Felhasználási Feltételei is vonatkoznak.